Az ember életének vannak ingerszegény és a felgyorsult környező világhoz képest jóval lassabb életperiódusai, melyek teret nyitnak az eddig megélt tapasztalatok és a minket körülvevő mindenség rendszereinek elemzéséhez.
Van, akinek több jut és van, akinek kevesebb. Az igazság mint olyan, az élet semelyik területén nem létezik, de aki mégis fogékony rá, az ilyen alkalmakkal csak gazdagodhat.

Észreveheti a természet és az abból eredő létezés körforgatagában megszülető, megkerülhetetlen életigazságokat, paradox logikai bukfenceket, ok-okozati összefüggéseket, motivációkat, és az elsőre sokszor rendszertelenségnek leplezett, ám mégis értelemszerű rendszert, ahol minden mindennel összefügg valamely részében vagy párhuzamos azzal más síkon.

Nem kell ismerni a távirányító működési elvét ahhoz, hogy kezelni tudjuk a televíziókészüléket, de ha mégis tisztában vagyunk azzal a működési elvvel, amit egy ujjmozdítással elindítunk, akkor azt jobban megbecsüljük, színesebbnek látjuk, kiforrottabbá válik a helye a világképünkben, és ennek révén a magunk pozíciója is.

Ez valahol hasznos is, de elsősorban az ilyen irányú ismeretekben az ember örömét leli, és azért leli benne örömét, mert valós és gyönyörű.
Ha a természet és az általa birtokolt, megteremtett világ nem volna csodálatos, akkor nem is volna érdemes a megismerésre, és az élet sem volna érdemes arra, hogy megéljük.

Ez a szépség a mindenség elemeinek harmonikus rendjében rejlik, amit az arra nyitott ember intelligenciájával meg tud ragadni.
Mindenki érzi, mindenkire hatással van, hiszen mindannyian részesei vagyunk, még akkor is, ha valaki önerőből sosem veszi észre, csak elél mellette. Bár anyagilag nem leszünk tőle többek, de ha felfigyelünk rá, megfogalmazódik bennünk, megértjük és kimondjuk magunkban, akkor megváltoztatja a belső értékrendet és ebből kifolyólag a dolgokhoz való viszonyulást.

Sosem tanultam rajzolni, ám egyszer, mikor helyhez kötött voltam, és mégsem volt tennivalóm, de adott volt egy toll és papír, persze azon túl semmi, akkor jó ötletnek tűnt unaloműzés céljából a dolog.
Ha már alkotok valamit, legyen benne tartalom is – gondoltam – és mellétettem egy „mottót” a képhez – ami helyzetpoén volt – és felragasztottam a falra.
A körülöttem levők tetszését látva és önmagam szórakoztatásából, amikor a sors újfent ilyen alkalmat kínált számomra, megismételtem, természetesen egy másik gondolatmenet formájában. Mindegyikhez hozzárendelve valami kis mondanivalót, avagy életérzést, lehetőleg nyakatekert és nem várt módon. Fellelhető benne dalszöveg, mondás, sajátosan és általam megfogalmazott életigazság, illetve hasonlat.
Idővel elvárássá alakult, és már várták az újabbat. Én pedig örömmel tettem ennek eleget, és készültem is hozzá filctollal a jobb minőségű eredményért.
Konstatáltam, hogy érdekli másokat, így van létjogosultsága, főleg, ha nem szokványosan, hanem fanyarul van megfogalmazva és ábrázolva. Akkor a kettő szintézise átjut és megtapad a többiekben. Ez ösztönző volt részemre.

Később, a 0,4-es átlagos filcet 0,1-esre váltottam a részletesebb kidolgozás végett, majd kiforrotta magát ez a „pontozás” elkészítési technika, mellyel árnyékolást is rendelhettem a filctoll rajzba.
Többen kérték, rajzoljak nekik is, de minekután ez a „pontozgatás” rém időigényes számomra, ha mindenkinek csinálnám, a továbbiak kigondolására és elkészítésére nem lenne lehetőség. Ha csak bizonyos embereknek rajzolnék, akkor meg a többi számára lenne sértő. Így, következetesen mindenkit elutasítottam, majd többek buzdítására, a már ezidáig megalkotottak digitalizálásra kerültek és bárki számára elérhetővé lettek.